MTA a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti összevonása ellen

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. február 6. 21:57
A Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum egyesítéséről szóló kormányzati döntés újragondolását kéri a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Tudományos Bizottságának pénteki ülésén elfogadott közlemény.

Az összevonásról szóló 2011. október 20-i kormányhatározat a két intézmény "egyesítéséhez szükséges személyi és szervezeti intézkedések megtételére" a 2012. február 29-i dátumot jelölte ki. "A határozat nem indokol, hatálya az előkészítésre terjed ki, és nem rendeli el e dátumot követően a Magyar Nemzeti Galéria tényleges megszűnését, ahogyan nem rendelkezik további működésének feltételeiről és körülményeiről sem" - hangsúlyozza a közlemény. Marosi Ernő akadémikus, a bizottság elnöke elmondta, az állásfoglalás megfogalmazásával a testület szakmai kötelességének kívánt eleget tenni. Mint hozzátette, a kormányzat most még "presztízsveszteség nélkül" visszaléphetne a döntéstől. "A jogi helyzet most még módot ad arra, hogy a döntéshozó ezt a szakmailag előkészítetlen és megalapozatlan határozatot újra átgondolja" - áll a kommünikében.

Közleményében a bizottság nehezményezi: a közel azonos nagyságú nemzeti közgyűjtemények egyesítéséről a kormány anélkül határozott, hogy a szakterület felelős testületeivel előzetes konzultációt folytatott volna; a döntés előtt nem született részletes szakmai indoklás, és nem készült hatástanulmány a muzeológiai és intézményi következményekről sem. "Nem merült föl olyan elfogadható ok vagy szakmai magyarázat, amely a két múzeum összevonását, önállóságuk és hagyományos gyűjtési profiljuk megváltoztatását indokolná" - fogalmaznak a bizottság tagjai, akik szükségesnek tartják az Ötvenhatosok terére szánt múzeumnegyed és az egyesítés kérdésének különválasztását is.

Mint a közlemény kiemeli, a "beolvasztással helyrehozhatatlanul sérülhet" a Nemzeti Galéria szakmai autonómiája. Az MNG az egyetlen múzeum, amely kiállításaiban és tudományos tevékenységében a hazai képzőművészetet az államalapítástól napjainkig reprezentálja, emellett a nemzetközi, illetve határon túli művészettörténeti kutatás egyre fontosabb szellemi műhelye is - érvel a bizottság a Galéria önállósága mellett. Mint a dokumentum emlékeztet, a tervezett összevonás elleni petíciót eddig több mint 2900-an írták alá, köztük mintegy 600 külföldi szakember, számos nemzetközi tekintély is. A bizottság különösen fontosnak tartja a határon túli magyar szakemberek több mint 160 aláírását.

A bizottság ragaszkodik a tudományos műhelyek és iskolák sokféleségének elvéhez, különösen aggályosnak ítéli "a szakmán kívüli kontraszelektív vezetési módszerek terjedésének lehetőségét", és mindenekelőtt az MNG-nek mint a magyarországi művészettörténet vezető tudományos műhelyének veszélyeztetését tekintené megengedhetetlennek, a hazai és az egyetemes magyarság szempontjából is - hangsúlyozza a közlemény. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, egyben az Ötvenhatosok terére szánt múzeumnegyed kormánybiztosa korábban elmondta, a tervek szerint a két intézmény 1957-ben, "szovjet mintára" szétválasztott anyaga a beruházás elkészültével, várhatóan 2017-18-ban egyesülhet fizikailag, a közbeeső időben az MNG továbbra is a budai Várban fogadja a látogatókat, és kiemelt jelentőségű országos múzeum marad.

 
Kulcsszavak:  Kultúra
 
Friss híreink

A nap állásajánlata

 

 
 
adminisztrátor Minimum 2 éves tapasztalattal rendelkező munkatársat keresünk a magyar bankpiac egyik meghatározó pénzintézete számára, adminisztrátor pozícióba.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
18749
-0.14 %
 
MOL
12460
-0.28 %
 
MTELEKOM
372
-1.85 %
 
OTP
4459
0.54 %
 
RICHTER
4093
0.20 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
311.75
-1.72
 
USD/HUF
241.51
-2.15
 
CHF/HUF
258.25
-0.63
 
EUR/USD
1.2912
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Hagyomány, értékek, Coop Rally Igazi hagyománnyá érett a Coop Rally, amely az idén nyolcadik alkalommal, csütörtökön rajtol el.

InnoMax Díj

 
 
Gyorsabb gyógyítás felhőkkel   A veszprémi példa jól modellezi, hogyan lehetne közös, országos betegadatbázist kialakítani.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Hét munkavállaló, akit még ma ki kell rúgni Egy nemrég megjelent cikk 7 olyan munkavállaló típust sorolt fel, akiket a cég érdekében még ma ki kell rúgni.
Olaj
97.72
-3.06 %
 
Arany
1220.50
-1.25 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2014. 02. 07.
péntek
18:05
 
Ifj. Dr. Béres József
a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy csak a jogi helyzet tisztázása után lehet rendezni a devizahitelesek problémáját.
Ön szerint mi állhat a miniszteri bejelentés mögött?
Egyszerűen csak az, hogy az elmúlt időszakban egymásnak ellentmondó bírósági döntések születtek a perekben.
A kormány időt akar hagyni arra, hogy a piaci szereplők egyezzenek meg egymással.
A kormány attól tart, hogy a bankok nemzetközi bíróságok előtt támadják meg az új mentőcsomagot.
A kormány belátta, hogy a devizahitelesek további megsegítése a bankrendszert veszélyezteti.
 
Hirek24 Hirmutato Sprinter Inter-x.hu